Mi az a Maharishi-hatás?

1993-ban Washingtonban 4000 ember meditált együtt, amely a bűnözési ráta megdöbbentő csökkenését eredményezte.

Több ezer ember közös meditációjának pozitív hatása a kollektív tudatra

Sokan azt gondolják, hogy a meditáció olyasvalami, amivel csak önmagunkért tehetünk. Ennél azonban jóval többről van szó: hiszen ha mi rendezettebbek, harmonikusabbak vagyunk, akkor ez a környezetünkben is rendező hatást fejt ki. Ha pedig sok ezer ember meditál együtt, a környezetre gyakorolt pozitív hatás is megtöbbszöröződik. Ezt bizonyítják be Maharishi Mahesh Jógi nagycsoportos kísérletei a Transzcendentális Meditációval, amelyeknek során konfliktusos vagy háborús zónák közelébe hívták össze emberek nagy csoportját meditálni, és meglepő eredményeket tapasztaltak. Mivel Maharishi maga is fizikus volt, minden kísérletet tudományos igényességgel, független szakértők bevonásával, neves szaklapokban publikálva végeztek el. Ezekből most kettőt mutatunk be.

Kísérlet 1.

1993. június-júliusában mintegy 4000 ember gyűlt össze Washingtonban, hogy a TM-et és TM haladó meditációs programját, a TM-szidhi technikát gyakorolja. Annak biztosítására, hogy a tanulmány tudományosan megalapozott és publikálható legyen, 27 független tudóst hívtak össze, hogy megfigyeljék, ellenőrizzék és elemezzék az eseményt: szociológusokat, kriminológusokat, rendőröket és a washingtoni kormány egyes tagjait.

Az eseményről előre értesítették a sajtó képviselőit, és jelezték, hogy 20%-os csökkenést várnak a bűnözési statisztikákban. Erre válaszul a washingtoni rendőrfőnök élő tévéadásban közölte, hogy ez „maximum csak akkor lehetséges, ha két incs – kb. 50cm – hó esik.” Mivel hó nem volt igazán várható júniusban és júliusban, gyakorlatilag ezzel fejezte ki, hogy a dolog lehetetlen. (Télen valóban alacsonyabb, nyáron viszont magasabb a bűnözési ráta, hiszen a bűnözők is szívesebben „dolgoznak” kellemes melegben, mint hóban-fagyban – a szerk.)

Abban az időszakban a washingtoni kormány évi 1 millió dollárt költött a bűnözés elleni harcra, csupán azért, hogy így is 10%-os emelkedést regisztráljon minden évben.

Amit az 1993-as nagycsoportos meditációs kísérletben vizsgáltak: pl. kocsilopások, betörések, gyilkosságok, erőszakos bűncselekmények stb. száma, vagyis hivatalos és nyilvánosan elérhető statisztikák.

Amikor a meditáló csoport létszáma valóban elérte a 4000 főt – amiben nem kis kihívás volt, hiszen családos, dolgozó emberekről volt szó –, a bűnözési ráta nem kevesebb, mint -23,3%-kal csökkent.

Annak a valószínűsége, hogy ez a véletlennek köszönhető, 1 az 500 millióhoz P=0,000000002. (Ez az érték általában 0,05 szokott lenni, vagyis ebben az esetben jóval biztosabban kizárható a véletlen szerepe.) Amikor az eredményeket hivatalosan is publikálták a Social Indicator Research című szaklapban, a washingtoni rendőrfőkapitány bocsánatkérése jeleként a tanulmány társszerzőjévé vált. (Social Indicator Research 1999. vol. 47, no. 2.)

A kísérlet vezetője, Dr. John Hagelin kvantumfizikus később két filmbe is meghívást kapott, hogy beszéljen a rendkívüli eredményről: a Titok és a Mi a fenét tudunk a világról. Ezzel együtt úgy tűnik, nem sokan hallották meg az üzenetet, hogy van lehetőségünk pozitív hatást gyakorolni nemcsak a szűkebb környezetükben, hanem a társadalom egészére nézve is. Az országok még mindig a tetemesen drágább fegyverkezést választják a biztonságuk fenntartása érdekében.

Kísérlet 2.

1983 folyamán heves polgárháborús harcok dúltak Libanonban. Annak érdekében, hogy bebizonyítsák, a tudat technológiája valóban a béketeremtés hatásos eszköze lehet, az adott év szeptemberében és októberében kutatók egy csoportja nagylétszámú meditációt szervezett a szomszédos Izraelben. Úgy gondolták, ez elég közel van a háborús zónához, hogy éreztesse a hatását, de még biztonságos övezetnek számít. Néhány száz ember, aki összegyűlik, hogy megállítsa a háborút a szomszédos Libanonban, ahol már 1975 óta folyamatosan folynak a harcok – őrült ötlet, ugye? És mégis, ez az, ami történt. Legalábbis abban a két hónapban, amikor a csoport együtt meditált.

Együtt többek vagyunk

Mivel Izraelben abban az időben már 40 ezren gyakorolták a Transzcendentális Meditációt, a kutatók úgy számolták, hogy emellett még 197 TM-Szidhi vagyis haladó technika gyakorlóra van szükség ahhoz, hogy a csoport valóban érezhető hatást fejtsen ki. Haladó technika gyakorlása esetén ugyanis a teljes populáció 1 százalékának négyzetgyöke elég a pozitív hatás eléréséhez. A csoport létszáma ingadozó volt (sokan diákok voltak, akiknek szeptemberben elkezdődött az iskola, vagy családos emberek, akiknek ez idő alatt ki kellett maradniuk a munkából), így csak augusztus utolsó két hetében érte el a csoport a kitűzött létszámot, amikor 200 ember végezte együtt a TM haladó technikáját (TM Szidhi-program).

A kísérletet megelőző időben átlag 24,5 ember vesztette életét az utcai harcokban. Augusztus utolsó két hetében, amikor a meditáló csoport létszáma stabilan 200 fő fölött maradt, Libanonban mindössze 1,5 ember halt meg naponta. Ez 94%-os csökkenést jelent!

A kutatók szó szerint ugráltak örömükben, amikor meglátták a számokat – írja az erről szóló könyv (Joachim Claes, Field Paradigm). Sok munkájuk volt benne, így a lehető legszínvonalasabb tudományos szaklapban kívánták közzétenni az eredményt: a Yale Egyetem által kiadott Journal of Conflict Resolution hasábjain.

Milyen tudati korlátokat kellett áttörniük, amíg egy ilyen eredményt közzé tudtak tenni egy tudományos folyóiratban?

A kutatás annyira szokatlan volt, hogy a tudományos folyóirat szerkesztője 4 független kutatónak is elküldte ellenőrzésre, látnak-e hibát a metodikában. A tudósok elolvasták, és bár elismerték, hogy a tanulmány „logikus, és nem tudnak belekötni a módszertani logikába,” nem javasolták közlésre, mivel annyira abszurd volt maga a felvetés.

Egy volt mindössze a független elemzők közül (Dr. Duval a West Virginia Egyetemről), aki azt kérte, végezzenek el még egy statisztikai analízist, hogy bebizonyítsák, valóban a jógarepülők voltak az okai a halálesetek csökkenésének, hogy teljesen kizárható legyen a véletlen esélye. Így a kutatók további két hónapot töltöttek azzal, hogy ezt elvégezzék, és ennek során bizonyíthatóan kizárták, hogy bármi más tényező szóba jöhetett volna (pl. hétvége, ünnepnap, időjárás). Röviden: valóban a jógarepülők érkeztek először, és csak utána következett be a csökkenés a halálozási statisztikákban.

A főszerkesztő ezzel megadta magát, és engedélyezte a publikációt ezzel a kísérő szöveggel:

A következő tanulmány egy olyan hipotézist mutat be és tesztel, amely a legtöbb olvasó számára (beleértve engem is) enyhén szólva is szokatlan. Ennek ellenére a hipotézis logikusan van levezetve a kezdeti felvetések mentén, és empirikus tesztelése kompetensnek tűnik. Ezek azok a faktorok, amelyeket mi egy tudományos publikáció esetében vizsgálunk.”

A 4. független elemző, aki a statisztikai analízist kérte (Dr. Duval a West Virginia Egyetemről), szintén hozzáfűzött egy megjegyzést:

Az „Egyesített mező” és a „kollektív tudat” fogalmai nem szerepelnek abban a tudományos paradigmában, amelyben jelenleg gondolkozunk. Mindazonáltal, ha valaki akár csak a vita kedvéért hajlandó lehetségesként elfogadni az eredeti feltételezést, maga a kutatás megfelel a legmagasabb tudományos elvárásoknak.” (The Journal of Conflict Resolution vol. 32., no. 4. Dec. 1988. 776-812.)

*

Vajon mikor leszünk érettek rá, hogy meghalljuk e kísérletek üzenetét?

Ma a világban sok ezer milliárd dollárt költenek fegyverkezésre egyetlen év alatt. Holott a Maharishi-hatás tudományosan kidolgozott és alátámasztott elmélete alapján csupán egy 12 ezer fős meditáló csoport állandó fenntartása is elég lenne arra, hogy a világban folyamatosan béke legyen. Csupán egyetlen igazán vagyonos ember elég lenne ahhoz, hogy ezt felismerje, és megvalósítsa….

Scroll to Top