5 tévhit a meditációról

Amikor Maharishi Mahesh Jógi 1958-ban elkezdte szélesebb körben is tanítani a Transzcendentális Meditációt, azzal szembesült, hogy számos tévhit nagyon erősen tartja magát a meditációval kapcsolatban még Indiában is. Azóta ugyan valóságos meditációs forradalom zajlott le a világban – amelynek során a TM-et is több mint 12 millió ember tanulta meg –, ezek a tévhitek azonban még mindig fellelhetők a közgondolkodásban.

1.A meditáció erőfeszítést igényel.

Keleten úgy tartják, az elme olyan, mint egy majom, amelyik fáról fára ugrál. Így ugrál a mi elménk is egyik gondolatról a másikra. Való igaz, hogy az elme természete a vándorlás, ám az nem igaz, hogy nehéz lenne lecsendesíteni: csupán olyasmit kell mutatni neki, ami számára kellemes és vonzó. Hiszen miért is vándorol az elménk? Azért, mert keresi a számára örömtelibb, beteljesítőbb tapasztalatokat. Ha ilyet mutatunk neki – márpedig a meditációban egy nagyon kellemes, békés, derűs állapotot tapasztal meg – akkor önmagától fog lecsendesedni. Vagyis itt nem leláncolni próbáljuk a majmot, hanem inkább adunk neki egy nagy csomó banánt.

2. A meditációban koncentrálni kell.

Amikor koncentrálunk, megpróbáljuk egyetlen pontra irányítani az elmét.  Ám – mivel ez az elme természetével ellentétes – általában nehéznek érezzük ezt, és erőfeszítéssel jár. Napi feladataink során koncentrálunk eleget, és ha még a meditáció is erőfeszítést igényel, arra már sokszor nem marad életerő. Ezért a Transzcendentális Meditációban ilyesmivel nem próbálkozunk. Csupán megmutatjuk az elmének, hogyan induljon el befelé úgy, hogy az számára örömteli legyen. Innentől már szinte magától történik a folyamat, hiszen a mantra segítségével az elme saját természetét követve fog könnyedén haladni a gondolatok egyre finomabb és beteljesítőbb szintjei felé.

3. A meditációt nehéz megtanulni, komoly fizikai és mentális felkészülést igényel.

A Transzcendentális Meditáció titka, hogy nem kényszerít rá semmit az elmére, ezért nem nehéz megtanulni. Nem kontrolláljuk az elmét, hanem inkább emlékeztetjük azt saját valódi természetére, amit már elfelejtettünk. Visszavezetjük az elmét a gondolatok forrásához, a tiszta tudat csendjéhez, amelyben elmerülve feltöltődhet békés nyugalommal. A TM-et pont azért lehetséges egy 4 napos tanfolyam keretében megtanulni, mert nem bonyolítjuk túl. Olyan gyakorlatot mutatunk, amely éppen az egyszerűsége miatt hatékony és sikeres. Magát a technikát tehát könnyű elsajátítani, a hosszú távú gyakorlásban pedig az ingyenes utánkövetések nyújtanak segítséget.

4. A meditáció eredményei csak lassan, hosszú idő után jelentkeznek.

Mivel a meditáció valójában a természetes tudatállapotunk, egyáltalán nem szükséges hosszú várakozás, amíg az első eredmények megjelennek. A gyakorlók általában már a tanfolyam alatt is észreveszik, hogy tisztább az elméjük, frissebbek, energikusabbak, kevesebbet aggódnak, jobban alszanak. Az egészségük is javulhat: már egy-két hét alatt kimutathatóan csökkenhet a magas vérnyomás, enyhülhet vagy akár el is múlhat a krónikus fejfájás, a fülzúgás, a depresszió stb. Néhány hónap gyakorlással pedig már sokszor egészen drámai változások is megfigyelhetők.

5. A meditáció gyakorlásához szerzetesi életmódot kell élni.

Sokan a mai napig azért nem próbálkoznak meditációval, mert azt gondolják, ez csak a világról teljesen lemondott emberek gyakorlata lehet. A Transzcendentális Meditáció azonban a nyugati, gyakorlati életet élő emberek meditációs technikája, amely a hétköznapi életbe könnyen beilleszthető. Maharishi éppen azt akarta megmutatni általa, hogy a meditáció mindenkinek való, és mindenki részesülhet annak áldásos hatásaiból. Nem szükséges speciális ülőhelyzetet tartani vagy vegetáriánusnak lenni hozzá. Napi kétszer 20 perc elég ahhoz, hogy hamar észrevehető testi-lelki előnyöket tapasztalhassunk meg.

Scroll to Top