Transzcendentális Meditációs tanfolyam

A TM meditáció jó hatása a hiperaktivitásra (ADHD)

Az ADHD hátterében álló testi tényezők javulása meditációval

Sajnos divat ma egyre több gyerekre rásütni a hiperaktív bélyeget, és gyógyszert adni a „megnyugtatásukra”. Holott létezik ennél jóval természetesebb mód is arra, hogy a hiperaktivitással összefüggő testi faktorokat javítsuk.

Az ADHD hátterében több tényező is állhat. Kapcsolatba hozható az agy elégtelen vérellátásával, a kiemelkedően alacsony EEG koherenciával (agyhullámok alacsony összehangoltsága), valamint a stresszel is, amely leblokkolja a prefrontális agykéreg normális működését.

A következő tanulmányban súlyos figyelemzavarral küzdő, 11-14 éves gyerekeket osztottak két csoportra. Az egyik csoport azonnal megtanulta a TM-et, míg a kontroll csoport nem tanult meg semmilyen módszert. A TM-et gyakorló csoport 3 hónap leforgása alatt jelentős javulást mutatott, míg a kontrollcsoportban nem volt megfigyelhető változás. Amint azonban a kontrollcsoport is megtanulta a Transzcendentális Meditációt, náluk is a másik csoporthoz hasonló javulás állt be a következő 3 hónap alatt.

A lenti táblázat a théta/béta agyhullámok arányának változását mutatja 6 hónap TM-gyakorlás után. Ez az arány kiemelkedően magas a hiperaktív gyerekeknél, 6 hónap TM-gyakorlás után azonban a normális szintet közelítette meg a kutatásban résztvevő gyerekeknél. Mit jelent ez? Sokkal jobban tudtak összpontosítani, jobban képesek voltak kontrollálni az érzéseiket, és javult a problémamegoldó képességük is. Jobbak lettek az iskolai jegyeik, és jóval kevesebb dühkitörést, valamint alacsonyabb szorongási szintet mutattak.

hiperaktivitás kezelése meditációval

Mindez persze csak akkor lehetséges, ha a gyereket tényleg sikerül rávenni a rendszeres gyakorlásra. Ez pedig csak úgy érhető el, ha valóban örömét leli benne. A kérdésre, hogy „Mennyire élvezte a gyakorlást?”, a felmérésben résztvevő gyerekek átlagosan 5,3-as értéket jelöltek meg egy 7-es skálán (ahol a 7 a legjobb), vagyis kifejezetten élvezték a meditációt!

Nem véletlen, hogy a tanulmány nagy népszerűségre tett szert Amerika-szerte, számos TV-műsorban is bemutatták. Hiszen egy olyan tünetegyüttes javítására kínál alternatív módot, amit addig szinte csak gyógyszerekkel kezeltek. A tanulmány a Mind & Brain, The Journal of Psychiatry (2011. 2. évf., 1. szám) szaklapban érhető el.

Hogyan lehetséges mindez?

Ahhoz, hogy jobban megértsük, miként képes a Transzcendentális Meditáció segíteni a hiperaktivitással járó tüneteken, fontos ismernünk a prefrontális agykéreg működését. Ez a része az agynak a homlokunk mögött található, és szokták az agy vezérigazgatójának is nevezni. Ez a terület felelős az érzelmeink szabályozásáért, a problémamegoldásért, valamint azért, hogy átgondolt döntéseket tudjunk hozni, amelyben a sajátjaink mellett mások szempontjait is mérlegeljük. Emiatt lehetséges, hogy nem ösztönből cselekszünk, mint az állatok, hanem felelős emberként – vagyis gyakorlatilag ez az agyi terület különböztet meg minket az állatoktól.

Normál agyműködés

Normál működés esetén az információáramlás így történik az agyban: az érzékszerveken keresztül beérkezik az információ, ez továbbítódik a prefrontális kéregbe, amely feldolgozza azt, majd az ennek alapján született döntést továbbítja az agy motorikus részébe, amely mozgásba hozza a megfelelő izmokat, vagyis végrehajtja a parancsot.

Agyműködés stressz hatása alatt

Stresszhatás esetén azonban az információáramlás megszakad. Ilyenkor a prefrontális terület kikapcsol, és az információ rögtön a motorikus agyterületekhez továbbítódik. Vagyis nincs időnk mérlegelni, megfontolni a döntést, hanem ösztönből cselekszünk. Ilyenkor agyunk stressz-központja, a limbikus rendszerhez tartozó amygdala veszi át az irányítást, amely egy félelemközpontú, úgynevezett támadj-vagy-menekülj elv alapján működik. A mások javát is mérlegelő morális szempontok helyett az egyszerű önközpontú létfenntartó működés kerül előtérbe.

Mindez okkal van így, a saját védelmünkben és túlélésünk érdekében. Hiszen ha az utcán hirtelen ránk dudál egy autó, akkor mi sem szeretnénk azon tűnődni, vajon a gyorsan közelítő autó elől kitérjünk-e vagy sem. Gyors és azonnali cselekvésre van szükség, mérlegelés nélkül.

Hogyan változik a testünk tartósan magas stresszhatás alatt? 

Szervezetünk nem arra van kitalálva, hogy állandó stressz alatt éljünk. Ilyenkor a prefrontális kéreg tartósan kikapcsol, amely érzelmi kontrollvesztéshez, rövid távú gondolkodáshoz, alacsony szintű morális cselekvéshez vezet. A hiperaktivitás esetében gyakran éppen ez figyelhető meg.

A Transzcendentális Meditáció gyakorlásával javul az agy vérellátása, nő az aktivitás a prefrontális kortexben, és egy egyedülállóan koherens, összehangolt agyműködés jön létre. Vagyis az agynak olyan területei is képesek összhangban működni, amelyek azelőtt csak külön vagy egyáltalán nem működtek. A következő rövid videó egy meditáció alatt mért EEG-vizsgálatot mutat be. Ez pontosan megmutatja, mi is az a különleges agyműködés, ami egyedivé teszi a TM technikát, és ezeket a jótékony hatásokat hozza.

Stresszoldás

Ez nem relaxáció, hanem mély meditáció, ami a mélyen gyökerező stresszeket is képes oldani.

Nagyobb boldogság

50%-kal nő a boldogsághormonként ismert szerotonin termelése, és 30%-kal csökken a stresszhormon (kortizol).

Álmatlanság javulása

Az egyik legelső dolog, amit a legtöbb TM-gyakorló észrevesz magán, az az, hogy jobban alszik.

Több önbizalom

Bármilyen furcsa, az önbizalom is mérhetően nő, hiszen meditációval a belső stabilitást szerezzük vissza.

Koleszterin

A koleszterint nem csak az étkezési szokásaink befolyásolják, hanem a stressz is – ezért lehet hatékony a TM.

Függőségek enyhülése

Leszokni egy függőségről csak akkor sikerülhet, ha valami még jobbat tapasztalunk.

Cukorbetegség

A kutatás szerint kimutathatóan csökken az inzulinrezisztencia a rendszeres gyakorlással.

Jobb egészség

A leghatásosabb gyógymód – ahogy mondani szokták – a prevenció, azaz a megelőzés.

Szorongás, depresszió enyhülése

Jó hír, hogy sokat enyhíthetünk ezeken a tüneteken a TM rendszeres gyakorlásával!

Spirituális élmény

A transzcendálás, vagyis a tiszta tudat megtapasztalása felszabadító élmény. Ilyenkor a feltétel nélküli boldogságot tapasztaljuk meg.

Magas vérnyomás, szívbetegség

A TM-et az Amerikai Szívgyógyászok Szövetsége is ajánlja – egyedüliként a vizsgált meditációk közül.

Fiatalabb biológiai életkor

A pihentség itt többet számít, mint a drága kencék. A fiatalító hatás testben és lélekben is hamar érezhető.

Szeretnél többet megtudni a TM technikáról?

Ha kérdésed van, vagy több információra lenne szükséged, nyugodtan keress e-mailen vagy telefonon. A tanfolyami tudnivalókról részletesen olvashatsz az alábbi linken.

Scroll to Top